Zenetábor 2026

Idén júniusban negyedik alkalommal rendeztük meg a Csicsergőtől Dübörgőig Zenei SzigeTiti Táborunkat a Tahitótfalui Népházban. A lelkes gyereksereget négy művészeti iskolai tanár várta: Gratzl Erika zongoratanár, Bolba Éva jazzénekes, iskolánk szolfézstanára, Petrovity Sándor gitártanár és Kökényné Krafcsik Ibolya, művészeti iskolánk intézményegység-vezetője.

Az idei tábor középpontjába Wolfgang Amadeus Mozart Varázsfuvolája került. Délelőttönként a mű történetével ismerkedtünk: közösen dolgoztuk fel a cselekményt, megismertük a szereplőket és a történet üzenetét. A közös foglalkozások után mindenki a saját hangszerével, szerepével készült tovább, a legkisebbek pedig énekkel és ritmusjátékokkal kapcsolódtak a történethez. Már a hét elején kitűztük célul, hogy a pénteki zárónapon a gyermekek közreműködésével színpadra állítjuk a Varázsfuvolát – énekkel, hangszeres muzsikával, tánccal és színpadi elemekkel gazdagítva.

Az első nap délutánján művészeti iskolánk tanárainak hangversenyét hallgathattuk meg Bartók és Kodály követői címmel. A koncert szervezője Bozsóki Gergely volt, és az NKA támogatásával valósult meg a Magyar kortárs zene szigete című hangversenysorozat első állomásaként. Nagy örömünkre nemcsak táborozóink, hanem a környék zeneszerető közönsége is részese lehetett ennek az élménynek.

Kedd délután már javában készültek a díszletek és a jelmezek is. Ezeket a tábor résztvevői alkották meg Franta Ági közreműködésével. A napot tánccal zártuk: Czuppon-Bunkóczy Tünde kolléganőnk mozgatta meg a lelkes muzsikusokat, munkájának eredménye pedig a pénteki előadás táncjeleneteiben is megmutatkozott.

A szerda délután a díszletek és jelmezek készítésével, valamint a folyamatos próbákkal telt. Öröm volt látni, milyen lelkesedéssel dolgoztak a gyerekek: még a szünetekben is összeálltak, hogy közösen gyakorolják jeleneteiket. A napot egy vidám Varázsfuvola-kvízzel zártuk.

Csütörtökön már minden a pénteki előadás körül forgott. Felváltva próbáltuk a jeleneteket, készítettük az utolsó díszleteket, igazítottuk a jelmezeket. Ekkorra már mindenki teljesen beleélte magát a saját szerepébe, és izgatottan várta a másnapi bemutatót.

Amikor megszületett ez az ötlet, talán egyikünk sem sejtette, milyen nagy vállalkozásba vágunk. A gyermekek lelkesedése, kitartása és öröme azonban minden várakozásunkat felülmúlta. A hét végére egy igazán színvonalas, lendületes és szeretettel teli előadás született. Büszkék vagyunk minden táborozóra, hiszen rengeteg munkával és szívvel-lélekkel hozták létre ezt a közös élményt.

Köszönjük támogatóinknak, hogy ismét egy színvonalas, tartalmas hetet valósíthattunk meg ifjú muzsikusainkkal! Köszönet illeti: dr. Sajtos Sándor polgármester urat, Tahitótfalu Önkormányzatát, Zakar Ágnes főigazgató asszonyt, a Tahitótfalui Általános Iskola Gyermekeiért Alapítványt – külön Csizmadi Andreát és Csereklyéné Szente Ildikót –, Fazekasné Csitári Nikolett konyhavezetőt, Csizmadi Csabát, Koreny Andrást, Kovács Andrást, Németh Mariannot, Keszler Szabolcsot, Trunkos Diánát, Orosz Gábort, dr. Magyar Zsombort, a SzigetiHázit, valamint a kedves szülőket nagylelkű támogatásukért.

Jövőre folytatjuk – mi már készülünk, tervezünk.
A szervezők nevében: Kökényné Krafcsik Ibolya
AMI intézményegység-vezető