Tehetséggondozás és ami mögötte van

Tehetséggondozás és ami mögötte van

-a nyelvvizsgák margójára-

Iskolánk Pedagógiai Programja kiemelten foglalkozik a tehetséggondozással, melynek fontos területe az angol nyelv emelt szintű oktatása. Diákjaink úgy fejezik be tanulmányaikat, akár haladó, akár középhaladó csoportosak, hogy motiváltak, és tovább szeretnének fejlődni a középiskolai évek során is.

2005 óta minden tanév végén megjelenik egy kis összefoglaló az elért eredményekről. Az idei tanév azonban kiemelkedő sikert hozott: a haladó angolosok 75 %-a tett államilag elismert ’C’ típusú sikeres nyelvvizsgát alap- (B1), illetve középfokon (B2). Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ezek a gyerekek kiváló munkát végeztek! Igen magas pontszámú százalékos eredményeket hoztak, és életkorukat messze meghaladó érettségről tettek tanúságot.

A felkészítés és a felkészülés fárasztó, esetenként monoton időszakait persze árnyalta a nevetés és a humor. Meg össze is csiszolódott tanár és diák, alakultak és elmélyültek barátságok, és a hála és a köszönet is bőven kijutott minden érintettnek. Külön köszönet a lelkes szülői gárdának, akiknek a támogatása óriási lelki támaszt jelentett a gyerekeknek és személyesen nekem is.

Sikeresen vizsgázott középfokon (B2): Czikora Milla, Fábián Emma, Gergelyi Nikoletta, Héger Dominik és Kékesi Márton.

Sikeresen vizsgázott alapfokon (B1): Ambrus Lelle, Bartis Ágnes, Budai Balázs, Fucskó-Bekker Balázs, Kátai Eszter, Kovacsics Hanga, Kubus Döme, Pilz Máté, Susán Anna és Szilasi Bertalan.

Köszönetet mondunk továbbá az Iskolavezetésnek, különösen Zakar Ágnes igazgató asszonynak és az iskola alapítványának, hogy hosszú évek óta töretlenül támogatják céljaink elérését.

Lintner Andrea

szaktanár

 

„Sikeresen letettem a középfokú nyelvvizsgát barátnőmmel, Emmával. Terveim szerint itt nem is akarok megállni, hanem célom, hogy megszerezzem a felsőfokú nyelvvizsgát is. Az angol nyelvet a világon szinte bárhol megértik, sőt az álláskeresésben is nagy előny.”

Czikora Milla

„Nyolc éve tanulom a nyelvet, ezért nagy szerepet játszik az életemben. Az iskolánkban ez a terület nagyon erős, ezért tettem le a középfokú nyelvvizsgát. Sok munkát fektettem bele, de megérte. A Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium angol express szakára jelentkeztem, és terveim szerint a felsőfokú is meglesz a 10. év végére. Az egyetemi tanulmányokat külföldön tervezem.”

Fábián Emma

„Az angol nyelv hasznos dolog az életben. Viszonylag egyszerű gyorsan megtanulni alapszinten. Ez teszi praktikussá a folyamatot. Iskolánk szerencsésnek tarthatja magát, mert egy rendkívüli tanárral rendelkezik. Órái érdekesek, és az osztály több mint felét motiválta a nyelvvizsga megszerzésére.”

Gergelyi Nikoletta

„A magyar nyelv nehéz. Az angol hozzá képest piskóta, és ha együtt élsz ezzel a nyelvvel, előbb-utóbb megtanulod. Én mióta az eszemet tudom, körül voltam véve az angollal. Apám videójátékai keltették fel az érdeklődésemet. A felső tagozat megalapozta a tudásom, és egyben táplálta a tudásvágyamat… Nem titok, hogy szeretek dicsekedni, így elárulom, hogy 98% lett a szóbeli eredménye. Tanulmányaimat Vácon, a Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnáziumban folytatom.”

Héger Dominik

„Az internet világában nehezen lehet tájékozódni angoltudás nélkül. Külföldön pedig, ha nem ismerjük az adott ország saját nyelvét, az angollal könnyen megértethetjük magunkat. Én 1. osztály óta tanulok angolul, és néhány hónapig külön tanárhoz is jártunk ebben a tanévben, ezért a középfokú nyelvvizsga jól sikerült. Terveim között szerepel a felsőfokú nyelvvizsga is, de szeptembertől az Esztergomi Dobó Katalin Gimnázium német nyelvi előkészítő osztályába fogok járni.”

Kékesi Márton

„Nagy kiváltság a számomra, hogy már ilyen fiatalon és ilyen magas szinten tanulhatom az angolt, amit nagyon szeretek. A nyelvvizsgára való felkészülés nehéz volt, de megérte. Örülök, hogy sikerült, és a sok munkának meglett az eredménye.”

Ambrus Lelle

„Fontos szerepet játszik az angol az életemben, ezért tettem le a B1 vizsgát. Sok energiát fektettem bele, a felkészülés során voltak rossz és jó pillanatok. Négy éve kemény munkát végzünk, és az angolórák jól teltek. Tanárom kemény és odaadó munkájáért hálás vagyok. A 9. osztályt a Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Gimnázium angol tagozatán kezdem majd. Remélem, megmarad a motivációm az angol iránt, és meglesz a középfokú is.”

Bartis Ágnes

„Az angol nagy szerepet játszik az életemben, mert gyakran járok külföldre. Az alapfokú nyelvvizsga volt az első mérföldkő az életemben, de nem állok meg itt. A középfokú sok energiába és időbe fog kerülni, de szerintem elég alázatos és kitartó vagyok, hogy sikerüljön. A munka világában is szeretném hasznosítani az angolt.”

Budai Balázs

„Az angolt mindennap használom és használni is fogom. A heti 5 angolóra során mindig valami újat tanultunk, és így lesz ez a középiskolában is, ahol szeretnék továbbra is fejlődni. Az alapfokúra együtt készültünk, és együtt vizsgáztunk. Szívesen megtanulnék akár németül is.”

Fucskó-Bekker Balázs

„A nyelvvizsga volt az első nagy megmérettetésünk angol nyelvből. Bíztam magamban, és abban, hogy menni fog. A jövőben az angol továbbra is fontos szerepet kap majd, gondolkodom azon, hogy esetleg külföldön fogok majd élni. A Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium angol szakán fogok továbbtanulni, mint szinte mindenki a családunkban.”

Kátai Eszter

„Azért választottam az alapfokú vizsgát a középfokú helyett, mert vizsgahelyzetben izgulós vagyok. Jövőre gimnáziumba megyek, és folytatni fogom az angollal való foglalkozást. Sőt, egy olyan tagozatra vettek fel, ahol a 10. évfolyam végére a cél a felsőfokú nyelvvizsga lesz.”

Kovacsics Hanga

„Heti 5 órában jól meg lehet ismerni az osztálytársakat és a tanárokat, hiszen személyes dolgokról beszélgetünk angolul. Nekem a szóbeli felkészítő órák voltak a személyes kedvenceim, mert sok új szóval és kifejezéssel gazdagodott a tudásom, és magabiztosan ekkor kezdtem el beszélni angolul. Leginkább az motivál, hogy életszerű szituációkban is helyt tudjak állni. Erre a készségre volt fektetve a legnagyobb hangsúly az órákon.”

Kubus Döme

 

„Választott sportom a kézilabda, sikeres sportolónak készülök. Lehetetlennek tartom, hogy stabil angoltudás nélkül ez megvalósuljon sok minden más mellett. Jók és viccesek voltak az angolórák, és nagyon sokat tanultam. Biztosan hasznát veszem a jövőben. A Szentendrei II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumba vettek fel.”

Pilz Máté

„Örülök, hogy olyan tagozatos osztályba járhattam, ahol ilyen szinten tanultuk az angolt . A vizsga jól ment, úgy érzem, hogy megfelelően fel tudtunk készülni. Ez a vizsgaszint kezdetnek mindenképpen megfelel, mert megtapasztaltam egy valós vizsgahelyzetet. A következő években szeretném bővíteni a tudásom, és a következő szintet meglépni.”

Susán Anna

„A mai világban elengedhetetlen egy erős szintű angoltudás, ezért nem is volt kérdés az alapfokú nyelvvizsga. A felkészülés nem volt könnyű, sokféle feladat állt előttünk: levélírás, szövegértés és a szóbeli. Ezek a kihívások eljuttattak arra a pontra, hogy kész, elég volt, feladom. De aztán jött a segítség, a támogatás és az útmutatás, és mindez megtette a hatását. A vizsga sikerült, és ezért hálás vagyok.”

Szilasi Bertalan