Ballagási ünnepély a Pollack Mihály Általános Iskolában
- június 19-én kora este utoljára szólalt meg a nyolcadikasoknak a csengő. Dr. Borné Haluska Mariann és Vaczó Zoltán osztályai, vagyis 38 nyolcadikos diák búcsúzott az általános iskolai évektől a Pollackban. A nagy meleg ellenére is rengetegen gyűltek össze az iskola udvarán, szülők, rokonok, barátok, iskolatársak ünnepelték együtt a búcsúzó diákokat.
Először a legkisebbek, az elsősök köszöntek el a nyolcadikasoktól, majd pedig a ballagást rendező hetedik évfolyam. A nyolcadikasok nevében Schönberger Botond 8.A , Szente Natasa és Nagy Máté Vince 8.B osztályos tanulók köszöntek el iskolánktól, tanáraiktól, majd pedig a végzősök átadták a mostani hetedikeseknek az iskola zászlóját megőrzésre. Zakar Ágnes Főigazgató Asszony búcsúzó beszédében kiemelte, hogy „Mi, Tanáraitok hisszük, hogy tudással, hittel, szeretettel felvértezve hagyjátok el MA az általános iskolát, reméljük, hogy az olykor „szűk csapáson”, nehéz kihívásokon segítettük az átkeléseteket. Többségetek tanulmányi, iskolai, sport, művészeti előmenetele erről árulkodik. Akinek nem úgy sikerült az általános iskolai munka, ahogy szerette volna, akarattal, szorgalommal, hittel SIKERÜLHET ezután.”
A záróbeszéd végén Matus Klára főigazgató- helyettes asszonnyal átadták az iskolánkban 8 évig kiemelkedő tanulmányi, művészeti és sportteljesítményt nyújtó tanulóinknak a Pollack- emlékplaketteket és a Pollack- emlékérmeket.
Pollack- emlékplakettet kapott: Fancsali Kíra 8.A, Molnár Luca 8.A, Schönberger Botond 8.A, Gergelyi Viktória 8.B, Szabados-Molnár Virág 8.B, és Zalaváry-Nagy Lelle 8.B osztályos tanulók.
Pollack- emlékérmet kapott: Rigó-Mészáros Anna Kata 8.A, Fanczal Dániel 8.B, Molnár Krisztina 8. B, Nagy Csaba 8.B és Nagy Máté Vince 8.B osztályos tanulók.
Nagy örömünkre az idei évtől volt tanítványunk Dr. Marton Hilda Zsanett PhD , gépészmérnöki, orvosbiológiai mérnöki és egészségügyi menedzser, kutató orvos, Reál Tehetség Díjat alapított iskolánkban, azzal a céllal, „hogy a díj nem feltétlenül a legjobb bizonyítványról szól, hanem a kíváncsiság, a reáltudományok iránti érdeklődés, a kreatív gondolkodás és a kutatói szemlélet elismeréséről.” Külön megtiszteltetés, és nagy köszönet azért, amellyel a matematika, fizika, biológia és kémia iránt érdeklődő diákokat kívánja támogatni és ösztönözni. Az idei évben Fanczal Dániel (8.b.), Gergelyi Viktória (8.b.), Nagy Máté (8.b.) és Schönberger Dominik (8.a.) osztályos tanulók kaphatták meg kiemelkedő munkájukért.
Az ünnepélyes jelvényátadással a nyolcadikosaink most lezártak egy korszakot, és valami egészen új kezdődik az életükben, de jól tudják, hogy bármikor visszatérhetnek ide a Pollack Mihály Általános Iskolába egy jó szóra, egy őszinte beszélgetésre.
Főigazgató asszony ballagási beszédét a következő tanáccsal, gondolattal zárta:
„Végül, de nem utolsó sorban „mindenki a saját sorsa kovácsa”, ahogy Anyukám tanította nekem tinédzser koromban arra sarkallva ezzel, hogy irányítsam határozottan a sorsomat, tegyek meg mindent annak sikeréért!
ERRE bíztattalak Benneteket év közben, és bíztatlak most is. Nem mástól kell várni a megoldást, másra hárítani, ha valami nem sikerül, hanem szorgalommal, hittel, alázattal menni előre.
Ez a siker titka, amihez KEZEDBEN LAPUL a KULCS, TE VAGY a megoldás. A Magashegyi Underground zenekar Egymáshoz rövid az út száma szerint:
https://www.youtube.com/watch?v=Y_G9KFYbO18
„Egymáshoz rövid az út.
Szárnyalunk, meg nem állunk.
Kezünkben ragyog a kulcs,
Nap süt bent. Erre vártunk!
Száz akna közt lebeg egy elhagyott sziget,
Szűk csapás vezet a lápon át.
Velem rátalálsz!
Egymáshoz rövid az út.
Szárnyalunk, meg nem állunk.
Kezünkben ragyog a kulcs,
Nap süt bent. Erre vártunk!”
8.a. osztály
Osztályfőnök: Dr. Borné Haluska Marianna
Sztrecska Vivien
Sós Boglárka
Aradi Réka
Fancsali Kíra
Susán Adrienn
Molnár Luca
Holán-Nyári Linda
Persőtzi Luca
Rigó Mészáros Anna
Novák András
Rippel Vilmos
Hevesi Zoltán
Geszten -Kovács Vencel
Schönberger Botond
Rádi Magor
Fodor Levente
Szvetlik Patrik
Sárközi László
Gáspár György
Nótás Merse
8.b. osztály
Osztályfőnök: Vaczó Zoltán
Zalaváry-Nagy Lelle
Fanczal Dániel
Szabados-Molnár Virág
Persőtzi Zselyke
Dunai Emma
Gergely Vince
Fülöp Lilla
Stumpf Vince
Szente Natasa
Nagy Máté Vince
Soos Abigél
Nagy Csaba
Gergelyi Viktória
Repárszky Richárd
Ormándlaki Zselyke Níla
Újvári Edvard
Molnár Krisztina
Tar Márton
Kívánunk a 8. osztály után elballagó Diákjainknak sok sikert, erőt, jó tanulást a középiskolákban!
Kovács László Zoltánné, osztályfőnök, a ballagási ünnepség szervezője

