Pollack-gála 2025
Idén május 9-én tartottuk iskolánk bemutatkozó, kulturális seregszemléjét, a Pollack-gálát. Több mint 300 diák lelkesen készült már hetekkel a gála előtt a nagy fellépésre. Volt, ki verset mondott, zenélt vagy épp művészeti alkotásokkal, zenei és táncprodukciókkal örvendeztette meg a közönséget.
Szeretnénk megköszönni a kedves szülőknek a sok segítséget, a szülői munkaközösségnek a büfé üzemeltetését, szervezését, a Tahitótfalui Általános Iskola Gyermekeiért Alapítványnak azt, hogy a gála szervezésébe aktívan bekapcsolódtak, külön köszönet Csizmadi Andrea elnöknek, Bándiné Tasnádi Ágnes, Baffiáné Berényi Krisztina és Csereklyéné Szente Ildikó tagoknak a sok segítséget!
Köszönet támogatóinknak: külön tisztelettel köszönjük Kósa Klára fővédnökünknek, aki Magyarország Érdemes Művésze, Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Tahitótfalu díszpolgára, hogy másodszor is vállalta a gála fővédnökségét!
Köszönjük másik fővédnökünknek is, Dr. Sajtos Sándornak, Tahitótfalu polgármesterének az iskolának nyújtott rengeteg segítséget!
Főtámogatóinknak, Tahitótfalu Önkormányzatának és a Cserker Építőanyag cégnek, hogy mellénk álltak, támogatják alapítványunkat, az iskolánkat.
Köszönet Dr. Argyelán Kriszta rádiós másorvezetőnek, az est háziasszonyának azért, hogy idén is vállalta a gálánk konferálását!
Köszönjük a Gergely család támogatását, a Sárközi családnak és Ferenczi Attilának a büfé támogatását.
Köszönet a Danubia Tv-nek az esemény rögzítéséért, Szecsei Lászlónak és Bíró Zoltánnak a hangosításért, a tahitótfalui polgármesteri hivatal munkatársainak a sportcsarnok berendezéséért.
Külön köszönjük Princzné Bérczi Krisztina hatalmas háttérmunkáját!
Köszönjük tanulóinknak, hogy ilyen szép, színvonalas produkciókat hoztak létre, a kollégáknak köszönjük a felkészítést, és nagyon köszönjük a szülők támogatását is!
Bízunk benne, hogy mindenki örömét lelte műsorunkban. Várjuk a jövő évi találkozást is!
Kökényné Krafcsik Ibolya
AMI intézményegység-vezető