Pedagógus kirándulás a szentendrei Skanzenban
- június 25-én látogatást tettünk Magyarország legnagyobb Szabadtéri Néprajzi Múzeumába, a Skanzenba.
Érkezésünket követően a múzeumi kisvonattal fél órát utaztunk a Haranglábig. Az erdélyi tájegységbe határátkelőn át vezetett az utunk. Itt a magyar-román átkelőnél két idegenvezető hölgy várt minket. Sok érdekességet megtudtunk tőlük az erdélyi tájegység kialakulásáról, építéséről, kultúrájáról, hagyományairól. Előadásmódjuk lenyűgöző, figyelmet fenntartó, érdekes volt. Köszönjük!
A határátkelő után egy terembe érkeztünk, ahol egy videófilmet vetítettek a falra és a padlóra Erdély történelméről, és az ott élő emberek sorsáról. Az élmény felejthetetlen volt számunkra.
Ezt követően két csoportba rendeződtünk, ahol igazi felfedezésben volt részünk az erdélyi kisváros épületei (Postahivatal, Gyógyszertár, Kávéház stb…) között sétálva. Egy-egy épületbe belépve a múzeumba dolgozó színészek játéka tette még színvonalasabbá, emlékezetesebbé ezt a pár órát, amit ott töltöttünk.
A tárlatvezetést követően szabad programválasztás következett, ahol a Korzó Kávéház finom kávéját, ízletes süteményeit és fagyiját kóstolhattuk meg.
Valóban egy csodahely, melyet szeretettel ajánlok mindenkinek, aki egy picit „más világba” szeretne elutazni itt a Dunakanyarban. Köszönjük a Váci Tankerületi Központnak, hogy 35 kollágámnak támogatta ezt a kirándulást.
Bereginé Deák Krisztina