Pályaorientációs nap Tahitótfaluban

Pályaorientációs nap Tahitótfaluban

 

  1. november 7-én tartottuk meg a 7. és 8. évfolyamos diákok számára a pályaorientációs napot. Felváltva szervezi ezt a napot a tahitótfalui és a dunabogdányi általános iskola, idén mi voltunk a házigazdák. A mintegy 160 diák 11 helyszín közül választhatta ki a számára legszimpatikusabb négy szakmát, melyet meg szeretett volna közelebbről ismerni. A helyszínekre változó létszámú csoportokban, felnőtt kísérőkkel érkeztek a gyerekek.

Az iskolában Szabados-Molnár Péter burkoló, Gyarmathy Réka pedagógus és kozmetikus technikus mutatta be saját szakmáját. A „Tanulni jó!” teremben Zakar Ágnes főigazgató asszony koordinálásában hat volt diákunk, Susán Anna, Baffia Bendegúz, Baffia Levente, Héger Dominik, Szilasi Bertalan és Fucskó-Bekker Balázs mesélt a középiskolások mindennapjairól, győzte meg a jelenlévőket, hogy miért is fontos tanulni, továbbtanulni.

A Szentendrei Rendészeti Igazgatóság munkatársai, Abinéri Márió, Horváth Anna és Lakatos Linda a városi rendészek életét mutatták be érdekes prezentációval, de a rendészet autójába is bepillantást engedtek.

Az iskola udvarán fogadta a gyerekeket Magyar Koppány agrármérnök, gazdálkodó, nagy élmény volt az iskola udvarán álló traktor kipróbálása.

Külső helyszíneinken a vállalkozások életébe kaptak bepillantást a gyerekek. A Viandematt Kft. baromfifeldolgozó üzemében Pilz Attila üzletvezető és Pilzné Ágoston Erika minőségellenőr fogadott minket. A konyha-étkezőben Fazekasné Csitári Nikolett konyhavezető mutatta meg a konyha kulisszatitkait, és készített finomságokat a gyerekekkel. A Polgármesteri Hivatalban dr. Sajtos Sándor polgármester úr, Miklós Melinda jegyző és Takács Ágnes igazgatási-és hatósági csoportvezető mesélt az önkormányzat és a hivatal munkájáról. Sápy László keramikus, kályhásmester saját műhelyében mutatta meg mestersége fogásait. A Tetőtár Kft. telephelyén Papp Bence vezette körbe a csoportokat, Papp László ácsmester kihívással felérő szögbeverésre invitált mindenkit. A Vasis Kft-ben Csizmadi Csaba ügyvezető fogadott minket, a vastelep bemutatását és a látványos lézervágást Csizmadi Donátnak köszönjük.

Köszönjük mindenkinek, hogy időt szakítottak a gyerekekre, fogadták őket, illetve bemutatták, megmutatták saját hivatásukat, mesterségüket.

Élményekkel, új tapasztalatokkal távoztak a tahitótfalui és dunabogdányi diákok is a pályaorientációs napról.

Köszönjük Ferenci Attila (Ferenczi & Keszler Bt.) támogatását.

Vaczó Zoltán, főigazgató-helyettes, Zakar Ágnes, főigazgató szervezők