Bolyai természettudományi csapatverseny

Bolyai természettudományi csapatverseny

Január 10-én került megrendezésre a Bolyai természettudományi csapatverseny körzeti fordulója. Pest vármegye nyugati részéről 102 csapat nevezett be a 4. évfolyamos tanulók közül.

A 4. a osztályból hét tanuló képviselte az iskolát. Egyik csapat 98 ponttal a középmezőnyben végzett. A csapat tagjai Bálint Barnabás, Mészáros Iván, Mocskonyi Mia voltak.

A másik csapat 131 ponttal nagyon szép eredménnyel a 7. helyen végzett, ezzel megelőzte több városi iskola diákját.  A csapat tagjai Erős Gerda, Kállai Petra, Soos Elza, Tóth Emili Zoé voltak. Dicséret illeti őket, mert lelkesen készültek több napon át már rögtön a téli szünet után, és a közös munka meghozta gyümölcsét.

Gratulálunk az eredményekhez!

Szente Ildikó

osztályfőnök-felkészítő tanár